2012. július 11., szerda

Jegyzetek a Deszkából - Amiben félünk

Alattunk, a belvárosi utcák katlanjaiban olvadozik az aszfalt, izzanak a háztetők, és a homlokzatokon görnyedő kőszobrok fáradtan figyelik a tikkadt fák alatt fuldokló várost. Meleg van. Még mindig. Már lassan egy hónapja.
Itt fent, a Magaslati úton, sincs nagy élet. Punnyad az egész pizzéria. Csendben ülünk Márkkal, Vikivel és a többiekkel egy sarokasztalnál. A pincérlányok arcán bágyadt a mosoly, s el sem merjük képzelni, milyen hőség lehet a konyhában. Nincs ebben semmi, így megy már hetek óta: Rejtő Jenő légiós regényeinek kulisszái elevenednek meg ezekben a napokban, viszont ezen a délutánon valahogy még fullasztóbb a levegő, mint máskor. Mintha a nap jobban égetne, mintha a forróság forróbb lenne, mintha a tarkómon - a hajam szálai közt - meginduló izzadságcsepp jobban idegesítene, mint tegnap. Majdhogynem elviselhetetlen.
Az emberek halkan pusmognak körülöttünk az asztalaiknál.
- Hallottad? - kérdik egymástól.
- Hallottam - válaszolják.
- Hát mégiscsak megölték!
- Úgy néz ki!
Mi nem sokat beszélgetünk, Vikitől megkérdi valamelyikünk, hogy este hazakísérheti-e. E kérdés mögött most nem áll hátsó szándék. Tegnap még állhatott volna talán, de ma már csak a félelem és az aggodalom kérdezteti ezt.
Mert félünk, hiszen megöltek valakit Pécsett. És már tudjuk: ez a nyár nem lesz olyan, mint a tavalyi. Mától félünk az esti utcákon jönni-menni, egy-egy végigborozott éjszaka után hazasétálni, félünk andalogni, kimozdulni, úgy élni, mint eddig. Hiszen minden sötétebb utcaszakasz, park gyanús lesz majd, minden szembejövőt nagyobb ívben fogunk majd kikerülünk. Mert - ezek szerint - bárkit, bármikor, bármiért meg lehet gyilkolni a pécsi utcákon, és - csak úgy - ártatlan, huszonéves emberek halhatnak meg semmiért.
Mi is fiatalok vagyunk. Itt gubbasztunk tehát a Villa-Deszkában: félünk és sört iszunk.
Meleg van. Ahogy alkonyul, egyre több felhő gyülekezik felettünk, talán eső is lesz. Most már mindegy, ez a város sose lesz olyan többé, mint amilyen tegnap este volt.

Bándy Kata emlékére