2012. szeptember 13., csütörtök

Nyilt nap a színházban

Szombaton nyílt napot tartottak a pécsi színházban. Elmentem, mert érdekelt az új évad kínálata és titkon azt gondoltam, az egész olyan lesz, mint a Kodály Központ nyílt napja: talán majd itt is végigvezetnek az épületen, minden zugba benézhetünk, mindent megnyalhatunk, megszagolhatunk. Az utóbbiban csalódnom kellett, mert "csak" nyilvános próbákat láthattunk, de ez is nagyon érdekes volt.
A nagyszínpadon a János vitézt próbálták. A félig elkészült díszlet között, civil ruhás színészek énekeltek, játszottak. Néhány fontosabb kelléket láttunk csak: paróka, kard - ami a játékhoz, gesztikuláláshoz kell. A darab már szinte kész, gyakorlatilag mindenki tud mindent, csak finomítások vannak hátra, így minden leállás nélkül ment le a félórás jelenet. A rendező - Nagy Viktor - a végén azt mondta, szíve szerint legalább harminckettőször leállította volna a jelenetet, de (sajnos) nem tette. Kár, mert épp ezért lenne érdekes egy nyílt próba: a rendező instruál, a színész keresi a helyét darabban, a figurában stb.
A Kamaraszínházban sem kaptuk meg ezt az élményt. Ott a Picasso kalandjait próbálták, Méhes László rendezésében. Ő volt az Üvegtigris 2 részege, Dzsungel könyve Kája és nem utolsó sorban a József Attila Színház igazgatója. Méhes el is magyarázta: a nyilvános próbákkal az a baj, hogy a színész eljátssza, hogy próbál, a rendező pedig azt, hogy rendez. Ebbe a hibába pedig most nem akarnak belesétálni, így meg kell elégednünk azzal, hogy részleteket láttunk az előadásból. Tetszett, feltétlen meg kell nézni az ősszel. Ötletes, kellően vérbő, ordítozós, mediterrán burleszk. Nagyon jó színpadi megfogalmazása a filmnek. Két jelenet között Méhes felült a színpadra és lelkesen beszélt a filmről, a darab nyelvezetéről, humoráról. Élveztem.
Aztán visszamentünk a nagy színházba, ahol Vincze Balázs - a Bonyodalmas balkáni lakodalmas - rendezője beváltotta minden - próbával kapcsolatos - vérmes reményemet. Ő bizony belefüttyentett a jelenetbe, leintette a zenét, újra kért egy-egy nem egyszerre sikerült mozdulatot, vissza-visszaparancsolt pár srácot a takarásba, hogy onnan fussanak be még egyszer. Bár lehet, ezzel csak Méhest igazolta: a rendező eljátssza, hogy rendez. Végül is mindegy: ezt is élveztem.
Itt az új évad. Lehet színházba menni. És kell is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése