2014. augusztus 22., péntek

A cseresznyefa


Bárhogy is tologatták a számlákat az asztalon, kombináltak, számolgattak, mindig odajutottak, hogy pusztán gázzal nem fűthetik át a telet. Fát kéne szereznünk, mondta harmadik Lajos az apjának, második Lajosnak (a családban fiúról fiúra öröklődik e név, immár három generáción át), jó pár köbmétert, amivel egy darabig ellennénk. Pontosabban január végéig, akkor jár le a mosógép utolsó részlete, onnantól nagyobb lesz mozgásterünk.
A nagypapa - első Lajos - fáját az anya említette meg először. Kínból mondta, erőtlen ötlet gyanánt, hogy csak mondjon valamit, de ahogy teltek a napok, egyre reálisabbá vált az ötlet: igen, az öreg cseresznyefát tényleg ki lehetne vágni.
Mégsem ment olyan egyszerűen. A nagymama csak sóhajtozott, pont a nagyapátok fája kell, kérdezte, majd mikor a család tétován bólintott, bezárkózott a szobájába. A két Lajos - két feleségével - némán nézte a zárt ajtót, úgy érezték magukat, mint afféle összeesküvők, akik valamilyen merényletre készülnek. Már úgy sem terem annyit, mint néhány éve, három ága el is száradt, jegyezte meg valaki a beállt csendben.
Napokig rágódtak a döntésen, apa és fia többször is kiment az udvarra, nézték, méregették a hatalmas lombkoronát, megpróbálták megbecsülni, elég lesz-e januárig. Talán kitart, bizonygatta a két Lajos egymásnak, végül is nincs más megoldás.

A cseresznyefát a nagyapa ültette, két nappal azután, hogy egy Somogy megyei faluból Pécsre költözött. Azokban az időkben az a városrész még javában szőlőhegy volt, egy pécsi külterület, poros dűlőkkel, présházakkal, hétvégi telkekkel, ritkán járó buszokkal. Egy présházat bővített ki ő is, a két meglévő helyiséghez hozzáépített még két szobát, konyhát, fürdőt. Takaros kis otthon jött létre, a virággal díszített ablakokból akkor még akadálytalan kilátás tárult a Kozári-völgyre.
Két év múlva megszületett második Lajos. A nagyapa a fa első terméséből vitt be egy tállal a kórházban fekvő feleségének. A cseresznyefa együtt nőtt a kisfiúval, az egyik ágára szárítókötelet rögzítettek, a szárítókötélen pelenkák lengtek. Mire Lajoska megtanult járni, a kúttól a kutyaólig kapaszkodás nélkül eljutni, a fa egyre szebb termést hozott.
Eközben évről évre több ház épült köréjük, a kis présházak, pincék eltörpültek a nagyobb családi házak között. Második Lajosnak immár barátai is akadtak, hasonszőrű gyerekek, akikkel ha nem a közeli erdőben lógtak vagy a Kozári-völgyben zsebpecáztak a patakparton, akkor az ifjú cseresznyefa ágain tanulták a famászást.
Amikor a kis Lajos elkezdett járni a közeli iskolába, amit egy vincellérházból alakítottak ki, a dűlőket utcákká minősítették és számozás helyett nevet kaptak. Az ő dűlőjük – a hetedik - Hajnal utca lett, talán arra utalva, hogy a legkeletibb utca a városrészben, sőt talán az egész városban.
Nyári estéken első Lajos elővette a harmonikáját, leült a fa tövébe a padra, és otthoni – somogyi – dalokat énekelt. A kis családja mellé ült ilyenkor, nem ritkán a szomszédok is köré telepedtek. Együtténekelték: Ne haragudjatok igali lányok, sej, a szeretőm összeházasodik, annak kedvébe járok.
Messzire hallatszott a harmonikaszó a Hajnal utcai kertek felett.
Tizenöt éves volt a fiú, mikor egy barátjával elrejtőzött a cseresznyefa ágai közé. Ott szívták el életük első cigijét. A lombkorona röhögve füstölgött a csillagos ég alatt.
Amikor a Mecseken egy új sziluett emelkedett napról napra, a pécsi tévétornyot építették, a nagyapa beparkolt a fa alá élete első autójával, egy barna Wartburggal. Akkor már a fia egy pécsi szakmunkásképzőbe járt. Kőművesnek tanult, és ennek megfelelően egy építkezésen ismerkedett meg feleségével. A pályakezdő kőműves és a fiatal titkárnő sülve-főve együtt volt azon a nyáron, a Balokányban fürödtek, Illés koncertre mentek a Káptalan utcába. Ezeket a programokat az első fizetéseiből állta a fiú.
A lány egy május végi szombat reggelen tűnt fel először a Hajnal utcában, bádogvödröt hozott meg vaskampót. Cseresznyét szedtek. Második Lajos akkor már a menyasszonyaként mutatta be a családnak a csinos, szőke titkárnőt.
Öt év telt el, és a cseresznyefa egy erősebb ágára két hintát szereltek fel, az egyiket harmadik Lajosnak, a másikat Verának, aki tíz perccel volt fiatalabb bátyánál.
A fa nőtt, úgy ahogy az ikrek nőttek a Hajnal utcai gyerekekkel együtt. Sok-sok bunkit építettek fel az erdőben, sok-sok szalonnát sütöttek meg az udvar mélyén, a fa alatt, míg elvégezték az általános iskolát. Azon a nyáron halt meg a nagyapa a tüdőszanatóriumban. Előtte három hétig feküdt bent, a család naponta látogatta, a barna Wartburg hátsó ülésén a nagymama ücsörgött, cseresznyebefőttel az ölében. A fádról van, mondta a férjének, mikor a kórház kopott folyosóján sétálgattak.
A fa ott állt az udvaron akkor is, amikor a család elutazott Somogyba rokonokat látogatni egy teljes hétvégére. Csak a legfiatalabb Lajos maradt otthon, aki a fülledt szombat délutánt videózással töltötte. A lesötétített szobában egy lány ült mellette a kanapén. Filmezés közben kitört az évtized legnagyobb vihara, felhőszakadás tombolt és vad szelek fújtak a Zengőtől a Jakab-hegyig. A vihar dühe a cseresznyefát sem kímélte, kora este belevágott egy villám abba az ágba, amin a hinták lógtak. Lajos nem akarta hazaengedni a lányt, igaz a lány se akart menni. A városrészben egész éjjel nem volt áram, videózni nem tudtak, és mire virradt, ők ketten túl voltak már mindenen. Tizenhét éves volt ekkor.
Mikor Vera Pestre ment egyetemre, a sokat használt Wartburgot is kicserélték egy Suzukira. Annak a kocsinak is a cseresznyefa alatt volt az állandó helye, udvar és kert határán.
A fa ott állt a kertben, mikor harmadik Lajos is megismerte a feleségét. Akkor már nem működött a balokányi strand, se a Káptalan utcai szabadtéri színpad. Boccaccioba jártak ők, és az Álomhajóra tomboltak.
Pár év elteltével újra hinták lengtek a cseresznyefa ágain.

A fa ott állt azon a szeptember végi szombat reggelen is, amikor Harmadik Lajos barátai láncfűrészekkel, kötelekkel felszerelkezve ellepték a kertet. Az apa a viháncoló unokák gyűrűjében álldogált a teraszon, dohányzott, nézte a lomkoronát. Vajon ez hányadik cigi azóta, gondolta magában. Tőle fél méterre, a terasz ősi cementlapján az a hinta hevert, ami egészen ma reggelig még a fán lógott.
A konyhában a két asszony főzött. A nagymama nem volt köztük, ő a szobájában tévézett. A készülék egy árnyalatnyival hangosabban szólt ma reggel, mint ahogy szokott, de az asszony a matinéműsor zsivaja ellenére is világosan hallotta, ahogy dühödten felhördülnek odakint a láncfűrészek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése