2014. október 31., péntek

Három ok, amiért szeretem a munkám

Alapítvány. Most "élőben". Nagy Fiúk Napja: délután Leonardo-kiállítás, kakaós csigázás a Kossuth téren, itt fent - Pécsbányán - közös vacsikészítés, játék. Az előbb mesét olvastam a fiúknak (annyira mégsem nagy fiúk), elvileg alszanak, legalábbis ebben állapodtam meg velük. Maradjunk annyiban, hogy némán fekszenek a matracokon.
Jelen pillanatban csendes minden: üres épület, félhomály. Monitorfényben ücsörgök, jóleső kábultság, próbálom megfogalmazni, azt az érzést, ami már sokszor elővett az elmúlt években: alvó lakóotthon kanapéján ücsörögve, német idősotthon nővérszobájában teázgatva éjszakai műszak közben.
Miért csinálom ezt az egészet? Miért jó segíteni?
Vannak érzések, melyekről nem tudsz beszélni, például nem tudod pontosan elmondani azt, hogy a szerelmedet miért szereted, mert nincsenek erre szavaid. Ebből talán már látható az, hogy a foglalkozásom igazi szerelem-munka.
Ma este azonban összekapartam három épkézláb gondolatot, arra kérdésre, miért foglalkozom sérült fiatalokkal.
1. Az a védőburok, amelyet itt a gyerekek köré építünk, ez a fészek-meleg oltalom, engem is véd, rám is vigyáz.
2. Az az irány, az az út, amin több-kevesebb sikerrel terelgetjük a gyerekeket, engem is elvezet valahova.
3. A munkám minden nap megtanít arra, hogy nem kell tökéletesnek lenned, hogy értékes légy. Az itteni közeg befogad, elfogad sérüléssekkel, fogyatékosságokkal együtt mindenkit - engem is.
Egyszóval többet kapok az itteniektől, mint amennyit adok nekik. Talán egy mondattal így fejezhető ki a segítőmunka filozófiája. A többi csak dadogás.
Csendes minden: üres épület, félhomály. Monitorfényben ücsörgő, jóleső kábultság. Lassan bemegyek a fiúkhoz, lefekszek én is.
Holnap, mikor hazaérek, közel harminchat órás műszakon leszek túl. Na, ez a szerelem!


(Facebook. 2014. Október 2.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése