2016. szeptember 2., péntek

Utazás a Marsra

Vernének, poszthumusz - hálával

2056. április 16-án, vasárnap, londoni idő szerint délután fél hatkor a Scooner nevű űrhajó Mars körüli pályára állt. Fedélzeten három bátor, derék űrhajós utazott, akik elsőként fognak leszállni a vörös bolygóra, eme nagyszerű planétára.
Történetünk főhősei két óra keringés után megkezdték a leszállást, ami nagy örömmel és lelkesedéssel töltötte el szívüket. Mindjárt el is határozták, hogy meguzsonnáznak: esznek kétszersültet és isznak mellé egy-egy bögre teát némi rummal vegyítve. Az utóbbiból csak egy kicsit vettek magukhoz, nehogy megártson, mert nagyon sok minden állt még előttük. Uzsonna után – ami Michel, a francia űrhajós szakácstudományát dicséri – kedélyes beszélgetésbe merültek.
– Kedves barátaim – kezdte Morton doktor, aki Manchesterben született és egy pohár gint tartott a kezében – azt gondolom, hogy mindannyian köszönettel tartozunk Michelnek a remek uzsonnáért, amit eme történelmi pillanat küszöbén magunkhoz vehettünk.
– Éljen, éljen! – tapsolt Mr. J. D. Thomas, az amerikai és egy könnycseppet törölt ki a szeméből. Erre Michel csak szerényen meghajolt, ezzel köszönte meg a kedves bókot.
– Kedves bajtársaim! – folytatta Morton doktor. – Történelmi pillanat ez, mert mi ott járunk, ahol előttünk még senki, mi leszünk az elsők, akik leszállnak ezen a kedves, derék bolygón, és éppen ezért indítványozom, hogy igyunk egy kis gint erre a percre. De csak módjával, nehogy megártson!
A két bátor útitárs lelkesen csatlakozott az ötlethez.
– Kedves Morton doktor – kérdezte ekkor Michel – milyen távolságra lehetünk a Földtől?
– Kedves bohókás, francia barátom, nagyon örülök, hogy ezt megkérdezte, mert így legalább az olvasóknak is elmondhatom, hogy a Föld-Mars távolság az elliptikus keringési pályák miatt folyamatosan változik. Jelenleg mintegy 80 millió km-re vagyunk kedves szülőplanétánktól.
– Ó, kedves barátaim – kiáltott fel szenvedélyesen Mr. J. D. Thomas – ez igazán megérdemel egy „hurrá”-t!
A három derék utas ezek után lelkes hurrázásban tört ki, igen nagy meggyőződéssel.
– Már alig várom, hogy szippantsak egy kis marsi levegőt! – sóhajtott Michel.
– Kedves fiatal barátom – mondta erre Morton doktor – a legújabb kutatások szerint a Mars levegője igen ritka és oxigént csak nyomokban tartalmaz. Bizonyára hallott már Francesco Francescoról, az olasz csillagászról, aki 1778-ban tett halhatatlan felfedezéseket a Mars légkörével kapcsolatban. Meg is írta volna azokat az utókornak, de a jegyzeteit – ó, fájdalom – lenyelte a kutyája.
– Engedje meg, Morton doktor, hogy ellentmondjak önnek, kedves barátom – vetette közbe Mr. J. D. Thomas – és hadd hívjam fel a figyelmét arra, hogy az ön derék honfitársa dr. Henry Henry, angol csillagász 1864-ben egész más megfigyeléseket tett a Mars légkörével kapcsolatban, mint Francesco. Ezeket a megfigyeléseket a mai napig olvashatnánk, ha nem jött volna közbe az a malőr. Bizonyára tudja, Morton doktor, hogy dr. Henry éppen a távcsövébe nézett bele, amikor megérezte, hogy odakozmált a lecsója. Kirohant konyhába, de időközben felhős lett az idő, és miután nem látta a csillagokat, nem tudta használni a szextánsát, így aztán soha többé nem talált vissza a konyhájából a dolgozószobájába.
– Kedves, bájos vitapartnerem! – mondta erre Morton doktor. – Nagyon egyszerűen meg tudom cáfolni, amit ön mond, gondoljon csak Jean Jeanra, a híres francia matematikusra, aki kidolgozta a marsi légkör képletét, miszerint egykettedszer zárójel nagy S négyzet mínusz nagy S null négyzet, zárójel zárva, egyenlő ns-szer szögletes zárójel…
– Nyájas ellenfelem – vágott közbe Mr. J. D. Thomas – ez csak akkor érvényes, ha s per x mínusz egy, plusz t vessző per t, szorozva T mínusz x-szel, és ha egy Stonehill típusú gőzmozdony nyolcvan mérföld óránkénti sebességgel három óra alatt megteszi a London Liverpool távolságot.
Ekkor Michel lépett a két vitázó közé:
– Na, de kedves, derék barátaim – mondta égő szemekkel – ne veszekedjünk eme emelkedett percekben, mert nem lehet kedvesebb nekem eme kellemes helyzet…
Mondta volna tovább is a kedves francia, csak időközben az űrhajó földet ért, és Michel a nagy rázkódástól beesett egy dívány meg egy dohányzóasztal közé, és ha ez még nem lett volna elég, ráömlött egy nagy halom kétszersült is.
– Uraim – mondta ekkor Morton doktor – földet értünk!
– Illetve Marsot – igazította ki Mr. J. D. Thomas.
– Hurrá, hurrá! – nyögte Michel a kétszersültek alól.
– Azt javaslom – vetette fel Morton doktor – találjunk ki egy mondatot, amit akkor mondunk majd el, amikor először lépünk e nemes planéta földjére.
– Viszket a farkam – mondta erre Mr. J. D. Thomas.
– Tessék?! – kérdezte Morton doktor.
– Viszket a farkam.
– Ezt nem mondhatjuk – mondta felháborodottan Michel, aki időközben előmászott az élelmiszerkészlet alól.
– Miért nem?!
– Mert csak neked van farkad, te idióta pávián – válaszolta Morton doktor.
– Attól még mondhatjuk – puffogta Mr. J. D. Thomas, majd még hozzátette: – hülye emberszabásúak!
– Emberszabásúak?! – visította Michel. – De nekünk legalább nem vörös a fenekünk!
– Én pedig nem lopom a kétszersültet! – kiabált vissza Mr. J. D. Thomas.
Hatalmas lárma kerekedett erre, mindhárman fel-le ugráltak a szűk kabinban és egyre mondták a magukét:
– Egyketted mínusz bé, zárójel bezárva! – visongta Michel.
– Nem igaz, mert három cé per negyvenkettő plusz öt – lármázott Morton doktor.
– Ez az utolsó szava, Morton doktor?! – kérdezte Mr. J. D. Thomas.
– Ez ám!
Ekkor Mr. J. D. Thomas pofája dühös vicsorgásba torzult, elővillantak éles szemfogai:
– Na, akkor most megkapod a magadét…
És bizony a leszállás után két perccel – londoni idő szerint – az űrhajó három derék utasa – egy csimpánz, egy orangután és egy pávián – összeverekedett.
Az ember így hódította meg a Marsot.


Idegen nevek kiejtése:

Morton doktor – mortn doktor
Michel - misel
Mr. J. D. Thomas – miszter dzsi di tomasz

Jules Verne – Verne Gyula

(Smelka Sándor)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése